Lilypie

Lilypie Fifth Birthday tickers Lilypie Third Birthday tickers Lilypie First Birthday tickers

2016. március 2., szerda

Oázis

lett az otthonhunból ( apa vendég írása)
Úgy történt, hogy mint tudjátok, 2016.02.13-án 35hét plusz pár napra megszülettek halacskáink.
Ők igazi szerelem gyerkőcők mint mondani szokták. Nem terveztük, csak úgy jöttek. Na jó nem  a semmiből, de tényleg.
Sokk nem ért, inkább csak meglepetésként hatott ránk a tény, hogy ismét gyarapodik a családunk....
Na de ez már történelem. Ami a napjainkat illeti, eléggé küzdősek. Főként úgy, hogy Maja ("A" baba) és Titusz ("B" baba) már hetek óta velünk vannak. Szépen cseperednek, mára már mid a ketten átlépték a három kilogrammot. Szépen fejlődnek anyának hála, aki hősiesen eteti Őket magából.
Ma volt itt Kriszta (laktációs tanácsadó) akit mellesleg imádunk és AranyAnya díjat is nyert 2015-ben. Természetesen segített ismét a kínzó "kötelességen" enyhíteni. Hála és köszönet érte ismét, csak úgy mint Samu esetén.
Na de visssza az "óázisra". Van két új jövevényünk, akik szöges ellentétei egymásnak, csak úgy mint a két bátyjuk. Titusz aki pocaklakóként olyan izgága volt hogy dokumentáltan minden vizsgálatkor más és más pozícióban volt; utolsó napon is csinált egy "seggrearcot", kinnt maga a "ZeN" addig a benti nyugodt kisasszony pedig kint Zengő becenevet kapja tőlünk.
Nappal szépen szinkronban vannak, de estére szétcsúsznak.
Érdekes, hogy nappal mennyire kellenek egymásnak, éjjel nincs a nagy szerelem.
Amikor alszanak, mindig valamelyik bújik a másikához. Kíváncsi leszek meddig "játszik" ez majd.
Meglátjuk, meglátjuk.
Egy biztos kemény a helyzet.
(TamsA)

2016. február 20., szombat

Már 3 napja

Itthon vagyunk tisztelt nagyérdemű és ezzel egy hetesek lettünk!
Képzeljétek el, hogy már a harmadik napja itthon vagyunk, akármit is jelentsen az itthon szó. A mami mondogatta nekünk, hogy legyük türelemmel, nemsokára haza megyünk.
Igen meg azt is mondta, hogy majd apa jön értünk és haza visz minket, ha a dokinénik is így gondolják. És tényleg egy nap jött apa (vagy kicsoda) és megkezdődött a szekatúra.
Bele préseltek minket ormótlan nagy ruciba kékbe az öcsit engem meg rózsaszínbe, aztán meg egy általuk hordozónak hívott micsodába.
És akkor megindultak velünk a világ... éreztem a hideget az arcomon, majd a ringatózástól elaludtam.
Én próbáltam éber lenni, de csak pár dologra emlékszem. Arra bizonyosan, hogy egy berregő dobozba tettek aminek igen furcsa szaga volt. De aztán én is álomba szenderültem. Egyszer másként mozdult a világ és megint hideget éreztem az arcomon, most rövid ideig, aztán megint meleg helyre kerültünk. 
Itt valaki hangosan dübörögve közelített felénk és össze vissza puszilgatott minket a nővérkémmel együtt. Aztán mami rászólt: "Zsombi elég legyen.."
Felvittek minket a "szobácskánkba" és anya azt mondta ez itt a tietek, De nekem jobban tetszik ahol anya etet minket.
Ja ezért mindenféle trükköt kell közösen alkalmaznunk, hogy a nagy ágyon aludhassunk. Az első éjjel nekem sikerült kibuliznom, hogy anyán pihenhessek. De Titusz is ügyesen bevette apa hasát éjszakára.
Anya azt mondja nem lesz ez így mindig, de hiszem ha látom. Bár lehet hogy igaza lesz mert a fürdést sem sikerült el szabotálni, mert apa pikk-pakk megfürdetett mind a kettőnket.
Hűű én azt nagyon nem szerettem ám!
Szóval telnek a napok hapsikáim.. majd jelentkezünk.

2016. február 15., hétfő

Egy nap

már mögöttünk van hapsikáim!
Hát nem semmi versenyt futottunk a nővérkémmel, de végül akár hogy is mocorogtam, pörögtem, forogtam nem tudtam tőle visszavenni a nyerő helyet. Gondoltam jó fej leszek a kis csajjal és kicsit átadom neki a tuti helyet, de őnagysága nem adta vissza többé nekem, Így sikerült Neki először napvilágot;uhúúú lámpavilágot látnia. Az biztos, hogy itt kint más a helyzet, nincs olyan jó meleg, de a kedves hang, amely annyiszor beszélt hozzánk, nyugtatgatott minket sokat van velünk. Azt mondja én vagyok a Ti mamitok. Jól hangzik bármit jelentsen is ez.
Az öcskössel egyet kell értenem, de hát minek adta át a helyet ha nem gondolta komolyan. Most már így alakult ezzel kell megbarátkoznunk. Az biztos, hogy nagy volt a felfordulás tegnap. A legrosszabb az volt, hogy egy szűk folyosón kellett átpréselődni, és akkor elkapták a fejecskémet és kihúztak a hidegre.
Nekem sem volt könnyű dolgom, mert a nagy pörgésben kicsit a kocsányomat magam elé gyűrtem, ezzel nehezítve meg a dolgomat. Nagy volt ám a taszigálás. Hiába volt jó meleg bent, hiányzott a tesó közelsége, így engedtem az erőszaknak és én is megindultam utána a napvilágra.
Képzeljétek, megfürdettek minket, meg csövecskéket dugdostak mindenhova ami furcsán sziszegett. Végül jól becsavartak valami meleg dologba és így megint szűkösebb lett, a hely, ami ismerős volt és megnyugtató. Aztán felkaptak és valami olyasmit mondtak, itt az apukátok. Tényleg valami ismerős zengésű hang szólt hozzánk és ringatott minket ismét álomba.
Nagyon elfáradtunk így alszunk sokat, bár az a kedves hang ami olyan sokáig beszélt hozzánk időről időre felkelt minket és valami szopizásról fecseg.
Nekem nagyon bejön ez a dolog, csak még nem tudom hogyan is kellene ezt hatékonyan csinálni.
Én mindig elalszom, de időről időre felkeltenek.
Szóval így vagyunk hapsikáim!

2016. február 14., vasárnap

Nagy család lettünk,

mivel megszülettek a legkisebb Tapsifülesek is.
Igen többes szám, mert ketten vannak. Maja és Titusz.
Ha számmisztikában utaznék csak kapkodnám a fejemet, mert illik -már nem- piciny családunkra mind Fibonacci  (0,1,1,2 ) mind a kettő hatvány sorozat (1, 2, 4) első pár eleme.
Kicsomagolva: Sokáig vártunk a gyerekre (0), majd megérkezett Samunk (1), rá két évre Zsombor (1) és a bónuszbrigád; Maja és Titusz (2), így gyermekeink száma rendre 1, 2, 4 lett (gyk.: 1=2^0, 2=2^1, 4=2^2)


Nem volt fáklyás menet, de ezt is legyűrtük. Anita igazán fantasztikus volt! miként a csapat is akik jelen voltak a természetes szülésnél. Már korábban mondta a szülész orvosunk, hogy sokan leszünk, mivel az ikres szülésnél ez a protokoll, no meg oktató kórház és ikres várandósságnál nem jellemző a természetes szülés. Azt kell mondjam, hogy a diszkréció ennek ellenére  maximális volt, akinek nem volt tevőleges dolga, az szinte fel sem tűnt. Amikor viszont kellett akkor akinek dolga volt menten mozdult és profi módon tette a dolgát. Kicsit vicces volt a kispadról a biztató beszólásokat hallani, de a jó szándék volt mögötte. Amint lehetett a szoba ismét kiürült és a szülészünkkel -Milián Csaba- és bábánkkal (ő hívja így magát) -Mészáros Erzsébet alias Picur- maradtunk csak.
A kicsiket amint lehetett megkaptam, sajnos nem lehetett őket rögtön cicivel kínálni. Utána elvitték Őket és kettesben maradtunk. Egy jó óra elteltével visszakaptuk a drágáinkat és felváltva megismerkedtek az anyukájukkal most már kívülről is.
Maga a szülés gyorsan, apróbb komplikációval zajlott, mert Titusz -a pörgő bajnok- addig ügyeskedett, míg a köldökzsinórját jól maga elé gyűrte. Ezért volt egy kis sürgés-forgás és Majával ellentétben nem én szakíthattam el az anyukájától, kapott egy kis oxigént, de ezek ellenére azt mondták minden Renben. Azért az apgar értékekre kíváncsi leszek ... gondolom : 9-10 ill 7-10.
Hajrá halacskák!


2014. március 2., vasárnap

Itthoóóáán!

Igen haza értem hétfőn , anya és apa a brummogival haza hozott. Kicsit furcsa itt, mások a fények, hangok, szagok. Azt mondták nekem, itt fogsz lakni egy darabig, anya és apa fog gondoskodni rólad. Itt ez a másik lurkó pedig Samu a testvéred. Ő a Te okos bátyád, sok minden hasznos és haszontalan dologra meg fog tanítani.
Ezekben a napokban igazából szokom környezetet és a kinti létet.
Apa esténként vizes kádba dug amit nem szeretek, és ezt keserves sírással jelzem is. De apa hajthatatlan és végig csinálja az egész herce-hurcát. Pedig ennek semmi értelme, hiszen úgy is pisis és kakis leszek. Bár még csak párszor fürödtem, de már unom, hogy azzal példáloznak, hogy Samu így, bátyád úgy szerette a fürdést... Kérem szépen én Én vagyok Zsombor, nem pedig Samu (már megbocsájts bátyó). De azért apának nem maradtam adósa, amikor nem figyelt oda már kétszer is jól lepisiltem (hihi).

Volt itt védőnéni is és a doki bácsi is. Mind a ketten belenéztek a számba meg léptetni próbáltak, meg ilyenek. Amúgy meg anyával és apával beszélgettek.

TaZsoN

2014. február 24., hétfő

Én is ittvagyooooooooook!

Követve bátyót, én is megérkeztem a galaxis egyetlen olyan bolygójára, ahol apa szerint sört lehet kapni. Bár ebből én még semmit sem értek, de előbb utóbb minden szó értelmet nyer majd.
Rólam:
Tapsonyi Zsombor Nimród vagyok, 2014.02.21-én 13:02-kor születtem meg Picúr és Csaba bácsi segítségével. Születési súlyom 3500gr*g volt, mért hosszúságom pedig 55cm.

2014. január 2., csütörtök

Hosszú kihagyás után

ismét megosztok néhány szösszenetet az életemből, csak úgy a történetiség miatt. Sajna házi írnokom nem tüsténkedett amiért meg is kapta a beosztását.
Rengeteg dolog történt velem, talán a fejecskémbe sem fér bele minden, hiszen évszakok teltek el.
De csak szépen sorrendben... (nem ez nem H.L.)
Valahol ott tartottunk, hogy a tavaszba nyúlt télben sétálgattunk nagypapival.... talán emlékeztek még erre... ha nem tessenek visszaolvasni.
Anyával egyre többet sétáltunk úgy, hogy a babakocsit én tolibáltam. Persze lábacskáim még időnként rakoncátlankodtak. A tavaszi szélben a hajacskámat is meg-meg lebbentette a szél amikor ravaszdi ügyességgel (anyát kicselezve) levettem a sapkámat. Egyre többet játszottam a birodalmamban, persze ekkor még a rombolásé volt a főszerep. Imádtam lerombolni mindent amint anya, apa, vagy nagyiék építettek nekem. A mindennapi ütemet persze olykor-olykor megtörte egy-egy esemény, mint apa keresztszüleinek a titokban szervezett házassági évfordulós banzája.
Ez azért is volt még érdekes, mert rengeteg mindenkivel találkoztam ...
Szépen járogattunk apával az uszodába szombatonként. Van olyan foglalkozásvezető akit jobban szeretek, van akit pedig nem, mert fittyet sem hány ránk... akik nem a kezdetektől (1es csoport) járunk és nem tudunk a víz alá merülni. Meg mindig azzal a buborékfújás dologgal jöttek... Hát kérem szépen és a szájacskámmal még nem fújok bubit ... csak mostanában.
Tatai Nagyiék is egyre többször jártak nálunk ...
Aztán májusban kirándultunk a Budakeszi Vadasparkba is, ahol Weisz Fanni kiszúrt magának az állatsimizőben és megkérte anyáékat, hogy had fotózkodjon le velem! Persze apáék lúzerek voltak, mert semmilyen ellenszolgáltatást nem kértek ... így most nincs nekem sem közös képem vele.A jó idő beköszöntével sokat mókáztunk lenn a téren anyával és a többi velem egyidős gyerkőccel. Egyre jobban meg kedveltem a motoromat is és ki nem állhattam amikor más ült rá, hogy hajtson egy kicsit. Kit érdekelt, hogy nem használtam, mert a "rohangálással", vagy homokszórással voltam elfoglalva? Az enyém és kész.
Aztán anya belekezdett egy paradicsomültetvényes sztoriba, amit az erkélyen akart volt prezentálni. Aminek az lett a következménye, hogy még inkább száműzve lettem a onnan. De látnátok csak, mennyit evett meg belőle ... haha, azzal is jobban járt volna, ha engedi nekem leszedni az összeset...
Sokat sétáltunk a kopaszi gáton, a Feneketlen tónál. De volt olyan is a nyáron, hogy apa külön programra vitt. Fogasoztunk, meg gyernekvasútaztunk, de olyan is volt, amikor libegőzni mentünk.
Voltunk Keszthelyen is pár napot, persze azért, mert apa futott (mi másért). Aztán ott ért kiscsinyke baleset, mert lábacskáim megint összekuszálódtak miközben én futattam volna és persze jól elestem. Ez még nem lett volna baj, csak a fogacskáimmal jól kiluggattam a száma szélét, amiből jönni kezdett a vér. Persze nem hagytam letisztogatni, így úgy néztem ki, mint aki csokifagyit evett. Az erről készült képet a ti érdeketekben nem adjuk közre, viszont vigasztalásul egy kopaszigátas fagyimajszolóst kaphattok... de csak ha rendesek lesztek és megeszitek az ebédeteket!
Felfedeztük a Tétényi kastély melletti játszóteret, viszont sajnos csak ritkán vettük arra az irányt, pedig jó móka volt ott is szaladgálni, hajtania rugós csikólovat, csúszkálni a várból.
Majd innen folytatom ... apa ígéri különben ....


TSÁ